Brendon az örök kölyök

A falka fiú tagja Brendon a kan törpe schnauzer. Őt kölyök korától kezdve mi neveljük. Kicsit későn érő típus a lelkem. Már két éves, de most kezdett el megkomolyodni.
 Mikor elhoztuk elfért a két kezemben olyan kicsi volt. Viszont annál több erő és energia szorult belé, és még több vidámság és jóindulat. Emlékszem akkor voltam várandós a lányommal, estére mindíg jól lefárasztott a kis fenevad. A lakás már akkor úgy nézett ki napvégére mintha már lenne egy másfél éves gyerekünk. Imádott pakolni rendezkedni. Szép lassan kialakultak a szokások. Amikor éhes volt mindig elkezdte rágni a kezem először finoman majd egyre durvábban. Általában akkor ebédelt mikor én is, mert így egyszerre tudtunk pihenni. Ha ő nem lett volna akkor nem kicsit unatkoztam volna otthon.
 Okosnak nagyon okos. Már kicsi korától kezdve tudta, hogy hol vannak a határok. Tudta meddig mehet el, hogy ne kapjon nagy dorgálást, és ezt a határt szinte soha sem lépi át. A közelébe megy, de aztán gyorsan vissza is tér nagy farok csóválással,  hogy nem gondolta ám komolyan és nincs semmi baj,  ugye???  Na, és itt van az ember kenyérre kenve. Kb 30 másodpercig tart, mert aztán kezdi előröl. Itt jön a képbe, hogy amilyen okos annyira terelhető a figyelme és annyira szétszórt a drága. Ez nem kicsi fejtörést okozott nekem amikor az engedelmes vizsgára készültünk. Kint gyakoroltunk arra járt egy lepke, Brendike észre vette és lelkesen utána ugrándozott, mintha én ott sem lennék. Persze mind ezt olyan cukin, hogy az ember nem tudott rá haragudni, és a szokásos lelkes farok csóva sem maradhatott el grátiszként.
Majd eszembe jutott, hogy mindent úgy tanult meg a szobatisztaságtól kezdve a behívásig, hogy azt hittem, hogy soha sem fogja megtanulni az adott dolgot. Aztán mindig egy csapásra egyszer csak tudta, tudja, méghozzá profin. Nem, nincs átmenet, nincs olyan, hogy alakulgat. Olyan van, hogy tegnap nem tudta ma meg már igen. Ilyet még nem láttam. Rájöttem, hogy ezt a pontot kell figyelnem, ez volt a fényem az alagút végén. Mivel nagyon játékos  a mai napig, így a játék volt a motiváció a gyakorlásnál. A klikkert elhagytam teljesen, mert az meg csak összezavarta. Mindig valami naggyal kezdtem, pl labda, hatalmas rongy, majd egyre kisebb játékok voltak a motivációs eszközök a legkisebb egy a pulcsim ujjába rejthető és egy mozdulattal elő rántható rongyika volt. Emellett nagy hangsúlyt fektettem a megfelelő időben és módon alkalmazott dícsérő szóra.
A dolog működött, olyannyira, hogy 84%-os vizsgát tettünk. Boldoggá tett.
 Most ott tartunk, hogy van egy szívesen tanuló, minden körülmények között rám figyelő kutyám.   Az agility is egyre jobban megy. Ráadásul amióta Lolóval is aktívan készülök azóta Brendi is remekül motiválható jutalom falattal. Játszani még mindig imád, de keésbé motiválja. Most már csak a következő tanítandó trükköket kell kitalálnom.